|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Izsó Miklós 2004. június 5.Rimaszombat főterén máj. 29-én ünnepélyes keretek között felavatták Petőfi Sándor életnagyságú szobrát, Izsó Miklós alkotását, amelynek eredetileg a budapesti Március 15. téren kellett volna állnia. Az évszázadnál hosszabb ideig Rimaszombatban őrzött gipszmodellt sosem öntötték bronzba, mígnem B. Kovács István történész és Erdélyi Géza református püspök néhány éve elhatározták, hogy a városban helyet találnak Petőfinek. A meghirdetett közadakozásnak, a magyarországi és szlovákiai közalapítványok támogatásának és a rimaszombati polgármester, Czifrus István segítségének köszönhetően a szobor a város főterén, Tompa szobra mellett, az egykori vármegye házával szemben kapott helyet. A gipszmintából a magyarországi Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre öntőmester készített bronzöntvényt. /Izsó Miklós Petőfi-szobra Rimaszombatban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./2009. július 25.Eddig ismeretlen Petőfi-emlék megtalálásával köszönti az Erdődi Petőfi Kör a Petőfi Sándor halála 160. évfordulója alkalmából Marosvásárhelyen és Fehéregyházán 2009. augusztus 1-2-án megrendezendő Petőfi Emlékhelyek XXV. nemzetközi találkozóját. Az elmúlt hetekben a helység egyik csűrjében elfeledett emléktáblát találtak a következő felirattal: „E helyen állott azon kápolna, melyben Petőfi Sándor 1847. szeptember 8. Szendrey Júliával megesküdött. ” Szakács Imre erdődi alpolgármester szerint a masszív kőtábla oldalán látható nyomok arról tanúskodnak, hogy elkészültét követően falba helyezték azt. Az erdődi várkápolnát, melyben Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságot kötött, a XX. század elején kiürítették. Az ottani oltárt Boromisza Tibor püspök az 1908-ra felújíttatott püspöki kápolnában helyeztette el, ahol napjainkban is látható. A tábla alsó sarkában a készítőre vonatkozóan a következő olvasható: „Köipar. részv. Trs. N. Bánya“. Balogh Béla nagybányai levéltáros tájékoztatása szerint 1907-től szerepel először az első világháború végéig Nagybányán működött Nagybányai Kőipari Részvénytársaság. Így a tábla elkészülte minden valószínűség szerint 1907-1908-ra tehető. Helytörténészek feladata lesz a tábla helyének, elhelyezése s eltüntetése pontos időpontjának tisztázása, továbbá annak kiderítése, hogy Izsó Miklósnak a Németi Református Egyházközségben ma őrzött (s ugyancsak egy erdődi csűr tisztításakor előkerült!) Petőfi-szobormásolatát mikor tüntették azt el az első világháború utáni impériumváltást követően. /Muzsnay Árpád: Petőfi-relikvia került elő Erdődön. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 25./2014. december 12.Az erdélyi felsőfokú színészképzés alakulásaMai rohanó világunkban Gáspárik Attila egyike azon egyéniségeknek, akik szinte nem ismernek lehetetlent. Bizonyította ezt számtalan helyzetben. Talán ennek is köszönhető az a rendkívül színes paletta, amely eddigi szorgos munkásságából összeáll, fényesen bizonyítván, egy jó adottságú színészből minden kitelik. Nem csak színinövendékek oktatója, hanem, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke is volt, az RMDSZ javaslatára. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója. 2014 karácsonyának közéledtével sikerült megjelentetnie az Ábel Kiadó gondozásában a „Megszületett Kolozsváron- Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről” című, 242 oldalas könyvét. A borítóterv Szikszai Ildikó munkája. A borítón a Janovics Jenő színházigazgató által 1909-1910-ben építetett sétatéri színházépület látható. Régóta nem olvastam számomra ilyen izgalmasan érdekes és tartalmas könyvet. Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be, igen szépszámú közönségnek, mely bizonyítja, a magyar nyelvű színjátszásnak nagyon fontos szerepe van az identitástudat alakításában, fejlesztésében. Ezért nem mindegy, melyek azok az áramlatok, amik a színházba járó közönséget érik, formálva gondolatvilágát és gazdagítva, gyarapítva belső emberi tartását. Az erdélyi színészképzés kezdetei A szerző a könyv Bevezető fejezetében az erdélyi színészképzés kezdeteiről, alakulásáról ír. Mint megfogalmazta: „A XIX. század végén Erdélyben is felvetődött a színészképzés intézményesítésének kérdése... 1918-ban Aradon nyílt színésziskola a híres énekes rendező Róna Dezső vezetésével, ám az iskolát a hatóságok rövid idő múlva betiltották. Nagyváradon az első iskola megnyitására Hetényi Döme Elemér kapott engedélyt 1923-ban, majd 1926-ban Kolozsváron Izsó Miklós kezdett tehetségnevelésbe.” 1940 után a Kolozsvári Zenekonzervatóriumban működött Színész Iskola. 1946 áprilisában megnyílt a Kemény János, Tompa Miklós és Pittner Olivér vezette marosvásárhelyi Székely Színház. A felsőfokú oktatás egyik fontos mozzanatát jelentette, hogy Mihály román király 1946. április 9.-én kelt 276. rendelete alapján Kolozsváron megnyílt az Állami Magyar Zene-és Színművészeti Főiskola. A színi tagozat dékánja Szabó Lajos író, rendező volt. A szerző érzékelteti az oktatási folyamat hangulatát, a tanrendet. Hogyan történt a felvételi vizsga? Gáspárik Attilát érdekelte az, hogy 1953-ban miért kellett a Színművészeti Főiskolának Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöznie. „Az intézet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 1996-ban a történetek hajdani szereplőivel folytatott beszélgetésekből összerakható kép egyfajta lenyomata a szóban forgó eseménynek is. Nem kívántam állást foglalni, ezért- az oral history szabályaihoz igazodva - mindent úgy rögzítettem, ahogyan hallottam. Riporterként a „messziről jött ember” szerepét játszottam, mert úgy akartam megismerni az eseményeket, ahogyan azok a kor tanúinak, az egykori szereplőknek az emlékezetében élnek fél évszázad elteltével.” Kinek vagy kiknek volt az érdeke ez a változtatás- teszi fel a kérdést a szerző. Máig is sok legenda kering ezzel kapcsolatban, jegyzi meg. Interjúk Gáspárik Attila interjúi Csíki András, Földes László, László Gerő, Lohinszky Lóránd, Marosi Ildikó, Moldován István, Orosz Lujza, Senkálszky Endre, Tanai Bella, Taub János és Zsigmond Ferenc színművészekkel, rendezővel színházigazgatóval, szerkesztővel készültek, 1996-2003 közti időszakban. Számomra azért rendkívül izgalmasak, mert a könyvben megszólaltatott egyéniségek, néhány kivételével, mind személyes ismerőseim voltak, vannak. Én magam a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia növendéke voltam két évig. A tanulmányaimat a Bolyai Egyetemen illetve a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen folytattam és fejeztem be. A teljesség igénye nélkül tallóznék a könyvből. Csíky András színész, tanár. 1953-ban a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben szerezte meg diplomáját. A Nagybányai Állami Színház alapító tagja. Őket még Tessitori Nóra „hatvan táskával és ötven verseskötettel tanította” beszédtechnikára. De már ott volt Harag György, a nagy kohéziós erő. 1977-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződik. Román és magyar filmekben jelentősek az alakításai. Az önégetés nem megoldás. Csak hévvel nem lehet mindent megoldani. De rátaláltak a járható útra. Földes László a hajdani statisztadíjazás előnyeit taglalta meggyőző erővel. Kiemelve a tanári kar felkészültségét. „A főiskolán senki se lesz színész. A pálya dönti el, és főleg a szerencse, tud bizonyítani vagy nem. László Gerő: Ha még egyszer kellene kezdenem, akkor is itt kezdeném. A nagy példakép Delly Ferenc volt. Tanítványai voltak Sinka Károly, Fábián Ferenc, Szabó Lajos, Adleff Ingebor, akik Temesváron beindították műkedvelők segítségével a Temesvári színházat. Kolozsváron lett színész és rendező. „A nyelv védelme , aminek jegyében a magyar színjátszás megszületett több mint kétszáz évvel ezelőtt, ennek a csodálatos nyelvnek a védelme és ápolása sokkal aktuálisabb, mint valaha.” Lohinszky Lóránd színész, tanár, filmszínész. Szeretett tanítani, mert úgy érezte ennek az intézetnek a fennmaradása, több mint az, hogy tanításért fizetést kapjon. Egyébként az egyik legműveltebb, leghűségesebb színésze volt a maga idejében, amikor több mint 100 színész hagyta itt az országot. Több, mint ötven éven át a marosvásárhelyi társulat meghatározó egyénisége. 1954- 2010 közötti időszakban a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt. Marosi Ildikó, mint a Művészet, az Új élet szerkesztője rendkívül értékes anyagot adott át a Színháztörténeti Intézetnek. Moldován István első generáció végzett diplomása a színész szakon. Több, mint ötven éven keresztül volt a Kolozsvári Magyar Színház főügyelője. Nem csak ügyelt, de magatartása, viselkedése meghatározó volt az egyetemi ifjúsággal szemben, akik statisztáltak. Pontos, figyelmes, színházszeretete legendás volt. Orosz Lujza az akkori idők egyik legmeghatározóbb művésze volt, aki zengő orgánumának, belső adottságainak köszönhetően a színpad királynője volt. Holott belsőleg mindig harcolnia kellett önmagával. Alázattal kell közeledni az élethez, a színpadhoz, a hivatáshoz, a gyerekekhez, az unokákhoz, és a kollégákhoz. Szeretni kell az embereket. Senkálszky Endre szerint a legfontosabb megteremteni a kölcsönös bizalmat. A színész szárnyakat kap, ha bíznak benne. A rendező a színész tükre. Korának meghatározó színész egyénisége, aki tudta, a nézőknek maximumot kell nyújtani. Tanai Bella Marosvásárhelyen érezte magát a legjobban. Magyarországra való menetelük csak a férjnek volt jó. A miskolci Nemzeti Színház, a győri Kisfaludy Színház és a budapesti Vígszínház művésznője. Taub János Halmiban született Temesváron igazgató- rendező, majd Bukarest egyik legelitebb színházában rendez. „A színház-, színész-, rendezőpedagógia nagyon komplikált dolog, amihez véleményem szerint nagyon kevesen értenek...Nem is szabad színházban tudományt keresni... A konkrétság azt jelenti, hogy nekem a színpadon valami dolgom van. Nagyon fontos, hogy amikor a színész megkapja szerepét, tudja, milyen módszerrel, kell szakmailag felkészülnie rá. Ezt nagyon kevesen tudják.” Zsigmond Ferenc diplomával a zsebében főtitkároskodott. 1950-ben a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet főtitkára. „Ő vezényli le a már Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet névre hallgató intézmény Kolozsvárról Marosvásárhelyre való költöztetését.” A Függelékben olvashatjuk a színi Marosvásárhelyre való költözéséről szóló első nyilvános hírt. A színészpedagógiai elvekről szerezhetünk információkat. Megtudhatjuk, melyek voltak a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben a felvételi feltételek 1950-1951-es iskolai évre. Mindenki valamilyen formában igyekezett tudásához és adottságaihoz képest valamit tenni egy rendkívül fontos ügyben. A hazai színjátszás érdekében saját magukat nem kímélve, adottságaikat egyesítve tették azt, amit egy rendkívül rideg közegben tenni lehetett. Nagyon sok ismert és kevésbé ismert hőse van az erdélyi magyarnyelvű színjátszásnak. Gáspárik Attila az ismert hősök egyike. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2016. július 22.A tragikus tizennyolcastól Arany letört bajuszáigTúl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó. Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk. Némi legendátlanítás „Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…” Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?” Nagyszalonta, frontváros „Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.” „Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!” * Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.” Mit érdemes innen elvinni? „Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.” „Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.” „Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.” A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…” (Folytatjuk) erdelyiriport.ro, 2017. március 3.Áder Szalontán: szent aggodalommal is lehet óvni és menteniÁder János köztársasági elnök részvételével csütörtökön Nagyszalontán elrajtolt a költő születése 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév. Az államfő beszédében feltette a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett költő életével, pályájával kapcsolatban. Arany János ma is velünk, hatása bennünk van. Emberöltőkre a magyar irodalom mércéjévé vált, szállóigévé lettek sorai – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Nagyszalontán, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév hivatalos megnyitóján. A hajdúváros polgármesteri hivatalának nagytermében elmondott méltatásában az államfő kijelentette: Arany nélkül szegényebbek lennénk, szegényesebben tudnánk kifejezni magunkat édes anyanyelvünkön. A költő pályáját, a Magyarországon a 19. században „összesűrűsödött történelmi időt" ismertetve a köztársasági elnök úgy vélekedett: Arany műveiben halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre: hidat, verset, újító szerkezetet, szobrot, tudományos tételt, regényt, békét és szabadságot. „Arany János kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre. Alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának" – jelentette ki Áder János, aki szerint ma Arannyal mérjük és számoljuk azt az időt, amikor a magyar név s a magyar nyelv új becsületet szerzett magának. Az államfő úgy vélte, a költő még a hazaszeretetben is annyira szemérmes volt, hogy régmúlt korok hőseivel mondatta el, mit jelent tartozni valahova, vagy meghalni egy eszméért. A köztársasági elnök elmondta, születésének 200. évfordulóján joggal tesszük fel a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? „Egy nemzeti mítoszt tisztelünk-e benne, vagy értjük igényességét, bizonytalanságát, lelkének indulatait? Engedtük-e már közel magunkhoz szellemét? Ízlelgettük-e mondatait. Csodáltuk-e szóképeit? Milyennek látjuk Arany Jánost?" – tette fel a kérdést Áder, aki felhívta a figyelmet, hogy közös jövőnk, a haza sorsa nemcsak az anyagi jóléten, a nemzeti összterméken, vagy látványos sikereinken múlik, hanem azon is, megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk, és tanulunk-e tőlük. A köztársasági elnök megállapította, Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Rövid szalontai látogatása során az államfő ellátogatott a helyi Csonka-toronyban működő Arany-emlékmúzeumba és a költő egykori szülőháza, az egykori bogárhátú öreg viskó helyén álló tájházba, és megkoszorúzta a poéta egész alakos ülőszobrát is. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az emlékév egyházi fővédnökeként a megnyitón örömének adott hangot, hogy a reformáció 500. évfordulóján úgy tudjuk ünnepelni Arany születése bicentenáriumát, hogy közben a mai világra, a magyar nemzet jelenlegi helyzetére tekinthetünk. Az egyházfő szerint reménnyé kell váljon az emlékezet, a jelen társadalmának pedig akár 200 esztendőre kell programoznia önmagát. Patócs Júlia, a szalontai Arany János Művelődési Egyesület (AJME) elnöke elmondta, három éve, pontosan ezer napja kezdte el a jeles és kerek évfordulóra, az Arany-évre való készülődést a szülőváros, amely az egész évet betöltő programsorozattal tiszteleg legnagyobb szülötte előtt. A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon a nagyközönség számára kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett Arany életével, pályájával kapcsolatban. Az egyik kései utódnak számító Török Ádám, az MTA főtitkára felidézte: titoknokként, azaz főtitkárként a költő kiemelkedő gondossággal dolgozott 12 éven át, ez idő alatt például 3490 levélfogalmazvány és több mint 300 ülési jegyzőkönyv fűződik a nevéhez. Dánielisz Endre szalontai helytörténész, Arany-kutató elmondta, 1716-os összeírásban szerepelnek először Aranyok a hajdúvárosban, ekkoriban telepedtek meg a környéken. A költő első fennmaradt, 17 évesen írt munkájaként mutatta be Korompay H. János tudományos tanácsadó, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője az Arany által 1834-ben készített prédikációt, amely későbbi verseiben visszatér, sőt Vörösmarty forrásául is szolgálhatott. Kiderült az is, hogy Arany arcviselete és portréi nemcsak személyes stílust és ízlést tükröznek, hanem politikai gesztusnak számítottak. Hász-Fehér Katalin szegedi egyetemi tanár elmondta, a költő értelmezte is a róla készült portrékat, „beszélt" is általuk, ugyanakkor egyetlen szoborhoz ült modellt, Izsó Miklós alkotásához. Az emlékév nyitánya keretében csütörtökön bemutatják az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című, a költő életútját felölelő kötetet is. Délután erdélyi és anyaországi meghívottak részvételével megemlékezést és ünnepi műsort tartanak a szalontai szoborparkban, amelyet gyertyás menet követ, majd Honnan és hová – Arany János költészete címmel a nagyváradi Szigligeti Színház bemutató előadása zárja a hajdúvárosi programsorozatot. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. november 1.Teljesen felújítják az Arany-múzeumnak otthont adó szalontai CsonkatornyotTeljes körű felújításnak vetik alá a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatornyot az Arany János-emlékév keretében. A legnagyobb epikus költő hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gyűjteményén és Nagykőrösön kívül a hajdúvárosban található. A négy ütemből álló felújítás első szakaszában új, a XXI. századi muzeológiai előírásoknak megfelelő, tűzbiztos fémszekrényekkel felszerelt raktárhelyiséget alakítottak ki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szakembereinek irányításával a Csonkatorony mellett álló Arany Palotában, mely épületet az 1920-as években bérházként építettek, hogy az ingyenesen látogatható múzeum fenntartási költségeit fedezni tudják. Az Arany Palota ma a nagyszalontai városi könyvtárnak is helyet ad. Dr. Szilágyi Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa közölte, ezeknek a tárgyaknak az átköltöztetése az új raktárba megtörtént. A felújítási munkálatok második ütemében kívül-belül megújul a legendás Csonkatorony. Az épület kiürítése október 24-én befejeződött, így megkezdődhettek a munkálatok. A felújítás során teljes körű festésre, az elektromos rendszer korszerűsítésére és fűtéstelepítésre is sor kerül, így a korábban fűtetlen épület télen is látogatható lesz. A fejlesztés harmadik szakaszában korszerűsítik az emlékmúzeum infrastruktúráját, a negyedik ütemben pedig az épületegyüttes udvara is megszépül. A torony renoválásával egy időben az Arany János Emlékmúzeum állandó kiállítása is megújul. Az előző tárlat több mint 40 éve, 1975-ben nyílt meg, ennek kiállítási darabjai kisebb részben átkerültek az Arany Palota galériatermében berendezett időszaki kiállítás anyagába, nagyobb részben azonban restaurálásra szorulnak, akárcsak több száz eredeti kézirat. „Az új kiállítás alapvető feladata az lesz, hogy az Arany Jánossal kapcsolatos legújabb irodalomtörténeti kutatások eredményei mellett bemutassa azokat a relikviákat, amelyeket még személyesen Arany László adományozott a nagyszalontaiaknak a múzeum létrehozásakor. Törekszünk arra, hogy a kiállítás interaktív legyen, de elsősorban nem digitális, hanem manuális interaktivitásra kell gondolni” – idézte a PIM közleménye Szilágyi Judit főmuzeológust. A megújult Csonkatorony és az új állandó kiállítás a tervek szerint 2018. március 2-án, Arany János születésének 201. évfordulóján nyílik meg. Az Arany János Emlékmúzeumot ma Nagyszalonta önkormányzata üzemelteti, a szalontaiak által Csonkatoronynak nevezett műemlék épületet pedig tavaly szolgáltatták vissza a helyi Arany János Művelődési Egyesületnek (AJME). Az épület egy, a törökdúlás után ide telepített hajdúk által épített, védelmi célokat szolgáló torony, amelynek építését 1636-ban fejezték be. Az emlékmúzeum – amely 1899 augusztusától látogatható az épületben – öt szinten mutatja be Arany János és Nagyszalonta történetét. A földszinti teremben a látogatók a város és a torony múltjával ismerkedhetnek meg, a négy emeleti teremben az Arany-emlékek láthatók. Bepillantást nyerhetünk Arany János életútjának különböző szakaszaiba, illetve a negyedik emeleten Arany utóéletét, költői hagyatékát láthatjuk. A harmadik emeleten a költő bútorai vannak, olyan tárgyak, amelyeket Arany élete utolsó 15 évében használt. Ezen a szinten sorakoznak az egykori dolgozószoba bútorai is, amelyek a budapesti akadémiai lakásból kerültek Nagyszalontára. A kiállítás egyik különleges darabja az a fotel, amelyben Arany János elhunyt. Ezen kívül olyan alkotások láthatóak, mint Barabás Miklós Arany-portréja, a költő szülőházának a makettje, Éder Gyula festményei Aranyról és a városalapító Bocskai Istvánról, Puskás Sándor szobra, ami Arany és Petőfi barátságának állít emléket, Izsó Miklós kisplasztikái vagy Szervátiusz Jenő terrakotta szobra ami Toldi viaskodását örökíti meg a farkasokkal. Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
